Közlekedésbiztonság

Kisgyermekek balesetmegelozése bölcsodés és óvodás korban

Önmagunkon kívül felelosek vagyunk a gyerekekért is!
A gyerekek rászorulnak a védelemre, amíg kicsik fogják a kezünket, nem engedjük oket egyedül az utcára. A nagyobbakat pedig fokozatosan meg kell tanítanunk arra, hogy vigyázzanak magukra az utcán, számukra ugyanis nem az erosen szorított kéz jelenti a védelmet, hanem az, ha képesek eligazodni a különféle helyzetekben és váratlan szituációkban is helyesen tudnak dönteni.
Vannak olyan életkori sajátosságok, amelyek a kisgyermekek fokozott baleseti veszélyeztetettségét magyarázzák. Veszélyérzetük úgyszólván nincs, közlekedési tapasztalatuk még kevésbé. Kis testmagasságukból következik, hogy nehezebb oket észrevenni, s ok maguk is kevesebbet, mást látnak a közlekedésbol, mint a felnottek. Észlelésüket, érdeklodésük erosen befolyásolja. Figyelmük arra irányul, ami az adott helyzetben számukra fontos. /A közlekedo jármu nem olyan fontos számukra, mint a másik oldalon meglátott nagymama, a földre pottyanó gesztenye vagy egy különösen aranyos kiskutya./ Mozgásigényük óriási, reakcióik hevesek, s mindez a fenti életkori sajátosságokkal párosulva komoly veszélyhelyzetbe sodorhatja oket. További hátrányt jelent számukra, hogy érzékelésük nem olyan fejlett, mint a felnotteké. A látómezo perifériáján jelentkezo tárgyakat késobb veszik észre. A hangok felfogása során gyakran nem biztosak abban, melyik irányból érkezik.
Az irányok /bal és jobb/ megkülönböztetésében nehézségeik vannak. A sebesség, a távolság becsléséhez szükséges készségeik hiányosak, tapasztalatuk alig van. A gyerekek esélyeit tovább rontja, hogy a felnottek magatartása a közlekedésben nem mindig példamutató, a szülok túlságosan bíznak gyermekükben és nem is gondolnak arra, hogy a közlekedéshez szükséges biztonságos magatartásformák megtanítása elsosorban az ő feladatuk.
Amint a kisgyermek már szabadon képes mozogni, csillapíthatatlan kedvvel és kíváncsisággal igyekszik megismerni a világot. Annyi veszély leselkedik rá, hogy jobb, ha bele sem gondolunk. Rajtunk felnotteken múlik, mennyire tesszük számukra biztonságossá a környezetét. 2-5 éves /bölcsis, ovis/ korban a gyerekek rendkívül agilissá válnak, és játszás közben megfeledkeznek környezetükrol, ilyenkor rendszerint már nem oldható meg a szünet nélküli felügyelet. A fejlodésnek ezen fokán mutatkozik meg eloször a gyerekeknek az a képessége, hogy odafigyeljen az into szóra, és bizonyos fokig felelosséget vállaljon saját biztonságáért. Ilyenkor már lehet beszélni velük és fel lehet világosítani oket a veszélyekrol. Fontos elmagyarázni, hogy mi miért veszélyes, nem elegendo indoklás nélkül tilalmakat megfogalmazni.
A gyermekek közlekedésük során figyelik a felnotteket, nekik példamutatóan kell közlekedni!
Nálunk, a kertben kialakított mini közlekedési parkban a gyerekek játék közben valós közlekedési szituációkat élhetnek meg, melyekbol képesek lesznek levonni a tanulságot. Rengeteg közlekedési tábla, körforgalom, gyalogos átkelohely szolgálja a gyerekek tanulását. A kisebbek rollerrel, kismotorral a nagyobbak kerékpárral, görkorival vehetnek részt a közlekedésben.
Az Alapítvány rendelkezésére álló mobil közlekedési parkokkal, lehetoségünk nyílik a rendorség szakembereinek segítségével, Szentendrén és környékén muködo iskolák és óvodák rendezvényein, közterületi összejöveteleken történő részvétel.